Barion Pixel

Ina May Gaskin: Spirituális bábaság | Könyv

3 900 Ft

„Szégyen-gyalázat – máig sem tudok eléggé angolul ahhoz, hogy neki merjek látni egy angol nyelvű könyv olvasásának. A Spirituális bábaság egyik első kiadását 20 évvel ezelőtt, 1990 tavaszán kaptam egy amerikai bábától, hét évvel ezelőtt pedig Ina May ajándékozott nekem egy példányt ezzel a dedikálással: „Ágnesnek, egy ízig-vérig spirituális bábának”. Most, 2010-ben, amikor a magyar fordítás jelenik meg, most ismerem meg a könyv tartalmát, és ismerem föl sok-sok részletében gyakorlatilag szó szerint azokat a a szülés természetéről szóló bába-tapasztalatokat, amiket szülésre való fölkészítés keretén belül hónapról hónapra a „Szülés bábaszemmel” című napomon mondok el a várandósoknak. Tényleg spirituális a bábaság! Vagy inkább a szülés maga. Mi, bábák, egészen máshonnan, egészen máshol, egészen más körülmények között, egészen más tanulási folyamattal ugyanoda jutunk – oda, ahova a szülő nő is eljut, ha hagyjuk. És ez ugyanaz a hely mindenkinek, legyen akárki, legyen akármilyen az iskolázottsága, pártállása, kulturális háttere, bőrszíne. Persze ahány bába, annyiféle szüléskísérés.

Ina May például azt javasolja a várandósnak, hogy ha általában „panaszkodós” is, a várandósság alatt fogja vissza magát, ez építően hat a jellemére. A szülő nőnek azt, hogy kedvesen, szépen beszéljen vajúdás közben – mi meg, a kis bábaközösségünkben együtt dolgozó bábák, doulák, arra biztatjuk a várandóst, hogy csak hagyja, ha kavargó lelke szokatlan dolgokat művel vele, és egyenesen megtiszteltetésnek vesszük, ha a vajúdó a jelenlétünkben eljut odáig, hogy megfeledkezik a tiszteletkörökről…
Az idő a szülés természetét illetően, úgy tűnik, réges-régen megállt. Nem állt meg viszont még ebben az utolsó 30 évben sem például a bábai gondoskodás részét képező várandósgondozás szempontjából. Biztos vagyok benne, hogy ma már Ina May is bátrabban bánik a természetes gyógymódokkal, kevésbé használja az ebben a könyvben még sok helyen szereplő gyógyszeres kezelést, valamint sok esetben bátran részesíti előnyben saját tapasztalataiból gyökerező tudását az orvosi beavatkozásokkal szemben, nem is beszélve arról, hogy bizonyára még sokkal nagyobb szabadságot ad a vajúdóknak és még kevesebb instrukciót a szüléskísérés során, mint akkoriban.

Alapként, de nem tankönyvként ajánlom a Spirituális bábaságot minden magyarországi szülésznőnek, szülésznő hallgatónak, bábainasnak, bábának, olvasmányként minden érdeklődőnek, nem is beszélve a leendő anyákról-apákról, akik konkrét, személyre szóló tanácsokat találhatnak benne.

Köszönöm, Ina May, Neked és családodnak, munkatársaidnak, hogy közzétettétek az ebben a könyvben szereplő kincseket!”

Geréb Ágnes
2010 októbere

„2010. október első napjaiban írtam a fönti fülszöveget. 2010. október 5-én előzetes letartóztatásba kerültem, most házi őrizetben vagyok. Volt időm gondolkodni…

Ina May, köszönöm, hogy aktívan részt vállaltál nemzetközi téren a magyar családok szülés körüli ellátásáért való harcában! Ilyen rendkívüli erőket tudtommal Magyarországon civil mozgalmak még sohasem vetettek be. Büszke vagyok rájuk és köszönöm nekik is, Neked is! A Te több évtizedes munkád gyümölcse is benne van a mostani, biztató változásokban. Mindegy, hogy Tennessee vagy Csalyágaröcsöge, hogy királynő vagy gyalog – a gyerekszülés, ha kellő tisztelettel fordulunk felé, a maga egyediségében rámutat az egyformára.

Egyszer, egy szüléstől hazafele a hosszú úton eszembe jutott egy mondat, amit most Neked ajánlok:

A szülés kitüntetett jelen, amely magával hozza a múltat és előrevetíti a jövőt.”

2011. március 21-én, szeretettel, Ági

Elfogyott

Leírás

„A Spirituális bábaság a világ modern kori bába-irodalmának egyik legelső és leghíresebb műve, első kiadása 1975-ben jelent meg. Alapmű, amellyel a hippikorszak, a New Age, a szexuális forradalom és a békemozgalom Amerikájában újjáéledt a természetes szülés mozgalma is. Nemcsak a bábaságról szól, hanem kortörténeti tükör is egyben. Bizonyos részeit szakmai szemszögből ma már túlhaladottnak tekintjük – sőt, maga a szerző is annak tekinti -, hiszen az elmúlt közel fél évszázadban sokat változott a világ, és az egyre több tapasztalat, az új evidenciák tükrében sokat fejlődött a bábaság gyakorlata is. A könyvben szereplő számos szüléstörténet mély intimitása és bölcsessége azonban időtlen, Ina May Gaskin radikálisan őszinte és békeszerető értékrendje, a bábai hivatás alapjainak leírása és az egészet átható holisztikus szüléskísérési szemlélet örök érvényű. A ma már lassan unokákban reménykedő generáció tagjai közül sokan készültek e könyvből első otthonszülésükre – köztük én is. Hiszem, hogy a könyv ma is a lelki közösség érzését adja minden olyan szülőnek és szüléskísérőnek, akik a háborítatlan szülés iránt kaptak elhivatást az élettől.” Nandu

Alternatal Alapítvány, 2011.
482 oldal (puhatáblás)
ISBN 9789638542748

További információk

Tömeg 0.535 kg